Szolgáltatásaink

Mozgásvizsgálat

A vizsgálat minden esetben, a szülők jelenlétében zajlik, kb. 45-60 percet vesz igénybe. A vizsgálat két részből áll. Elsőként a szülőket kérdezzük ki a gyermek születésének körülményeivel, illetve a csecsemő és kisgyermekkori fejlődésével kapcsolatban, ez az úgy nevezett anamnézis felvétel. A vizsgálat második részében történik a gyermeke mozgásának vizsgálata. Fontos, hogy a gyermek, tornára alkalmas ruhában legyen, ha lehet rövid ujjú pólóban, tornacipőben és rövidnadrágban. A feladatok egyszerűek, a végrehajtásuk nem igényel semmilyen előképzettséget. Minden feladatot először bemutatunk, úgy hogy közben szóbeli magyarázatot is fűzünk mellé és ezt kell majd a vizsgálatban résztvevő gyermeknek leutánoznia, végrehajtania. A gyermek részérről nincs szükség verbális (szóbeli) együttműködésre. A vizsgálat végén, az egyes területeken elért teljesítményeket százalékban adjuk meg, és ennek alapján megállapítható, mely területeken van elmaradás, hol szükséges a felzárkóztatás a hibák korrigálása. Az alábbi linken részletesen tájékozódhat a vizsgálatról.

Fejlesztési terv

A mozgásvizsgálat során képet kapunk a probléma hátterében meghúzódó okokról, hiányosságokról, elmaradásokról, és ennek alapján minden hozzánk érkező gyermek számára egy egyéni, testre szabott, negyed évre előre megírt fejlesztési tervet készítünk. Ennek a tervnek az alapján dolgozunk együtt a gyermekkel és a haladási tempótól, a fejlődés egyéni ütemétől függően változtatunk, illetve javítunk ezen a terven.

Egyéni terápia

Egyéni terápiát azoknak a gyermekeknek javasoljuk, akiknél a vizsgálat során, bizonyos területeken, olyan mértékű elmaradást tapasztalunk, melyek nem teszik lehetővé a csoportban történő munkát, ezért nekik egyéni foglalkozásokat szervezünk. Amikor a gyermek eléri azt a szintet, hogy csoportban együtt tud haladni a többiekkel, akkor javasoljuk a csoportos terápiát. Egyéni terápián 1, max. 2 gyermek vesz részt, a hatékony munkavégzés érdekében.

Csoportos terápia

A csoportokat igyekszünk úgy összeállítani, hogy a hasonló korú, hasonló problémával küzdő gyermekek kerüljenek lehetőleg egy csoportba. A létszám itt max. 6-7 fő.

Tanácsadás

Ha a szülőknek a terápiával, vagy a gyermekkel kapcsolatban bármilyen kérdése van szívesen válaszolunk akár személyesen egy előre megbeszélt időpontban vagy elektronikus levél formájában. Természetesen nem csak a hozzánk járó gyermekek szüleinek válaszolunk hanem mindazoknak, akik megtisztelnek minket a bizalmukkal és hozzánk fordulnak kérdéseikkel.

Elérhetőségeink...